| Repülőnap Kecskeméten |
|
A Honvédelmi Minisztérium kiemelt rendezvényeként augusztus 7-én és 8-án, Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison rendezik meg a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót. A kecskeméti program az évek során Európa öt legnagyobb repülő-bemutatóinak egyikévé, illetve Közép-Európa legszínvonalasabb és leglátogatottabb légi parádéjává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy a szervezők idén is több százezer látogatóra számítanak.
Mint ismert, tavaly – a gazdasági válság miatt – elmaradt több honvédségi rendezvény, köztük a kecskeméti repülőnap is, így idén nagyon nagy várakozás előzi meg a monumentális légi parádét, amelynek fényét emeli, hogy a résztvevők programjaikkal köszöntik a száz éves Magyar Katonai Repülés és az úgyszintén száz esztendős Magyar Géprepülés jubileumát. Sőt, az évfordulók sorát gazdagítja a világhírű Frecce Tricolori repülő kötelék születésnapja. Az olasz légierő köteléke ugyanis idén ötven éves, amit Kecskeméten ünnepelnek majd meg.
A kecskeméti repülőnap szervezői huszonnyolc országot hívtak meg a kétnapos rendezvényre, közülük húsz nemzet képviselői már visszajelezték részvételi szándékukat. A rendezvény hivatalos honlapjáról megtudhatjuk, hogy jelezte már részvételi szándékát több ismert repülőformáció, így például a svájci Patrouille Suisse, a horvát Vihar Szárnyai, illetve a francia Breitling Jet Team repülőgépei is szántani fogják az eget a kecskeméti katonai repülőtér felett. Utóbbi kötelékről érdemes tudni, hogy jelenleg ők az egyetlenek, akik polgári formációként sugárhajtású gépekkel vannak felszerelve.
forrás: Honvédelem.hu
|
Bejelentkezés
Képzés, tanfolyam
Álláshirdetések
- Dunaharaszti logisztikai központ ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- Heves, Gyöngyös, Jászberény, Bátonyterenye és Tiszafüred ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- Vagyonőri állások Budapesten. ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- Vagyonőrt keres Bp, XX. kerület ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- Tatabányai élelmiszerüzletbe vagyonőrt keres ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- Barkácsáruházba vagyonőrt keres Budaőrsön és Bp. III. ker ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 18., péntek
- FEgyver oktatás még régi áron májusban, vagyonőr oktatás ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 17., csütörtök
- Gödöllőn telephely őrzés ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 17., csütörtök
- VIIker.-ben Hotel recepciós állás ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 17., csütörtök
- Drogéria őrzés ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 17., csütörtök
- XIIker Angol társalgási szintű vagyonőrt keresnek ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 17., csütörtök
- Budapesten állás ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 16., szerda
- Dunaharasztiba környékbeli kollégát keresnek ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 15., kedd
- V ker .irodaház őrzés ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 15., kedd
- Bp.-i ruhaüzletben munka ( / Vagyonőr állást kínál) 2012. május 15., kedd
