Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
Minden a rátermettségen múlik!

 

Fialka Györggyel, a Budapest Bank bankbiztonsági vezetőjével - aki egyben a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületének is elnöke - Romasz Sándor készített interjút. 

 

Úgy jöttem erre az interjúra, hogy előtte jó néhány bankban megnéztem az ott szolgálatot teljesítő vagyonőröket. El kell ismernem, hogy Budapest Bank fiókjaiban kimondottan jó megjelenésű, ápolt és intelligens biztonsági őrökkel találkoztam. Vajon ez csak véletlen lenne? 

Biztosan nem, hiszen rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk az őrzési pozícióra jelentkezők kiválogatásánál a kulturált, ápolt megjelenésre, intelligenciára, és természetesen a szakmai felkészültségre. A legtöbb vagyonőrünk érettségivel rendelkezik, és legalább egy idegen nyelvet beszél. 

Valóban, én is tapasztaltam az egyik fiókjukban, hogy egy ügyfél spanyolul intézhette banki ügyeit, mivel a biztonsági őr tolmácsolt az ügyintéző és őközötte. Nem egy szokványos kép. De beszéljünk még egy kicsit a felvételi eljárásról! Gondolom, a büntetlen előélet alapkövetelmény a jelentkezőknél. Erről hogyan győződnek meg? 

Ma Magyarországon elég szigorú feltételei vannak a vagyonőri igazolvány kiadásának, szigorúbb, mint a mindenki által elfogadott Erkölcsi Bizonyítvány esetében. A munkavégzésre feljogosító igazolvánnyal való rendelkezés nem csak erkölcsi, hanem szakmai szempontból is nélkülözhetetlen cégünknél. Mi azonban ezzel nem elégszünk meg, a jelentkezők szakmai ismeretét egy tesztlappal is ellenőrizzük, illetve személyes beszélgetés során felmérjük az illető intelligenciáját, erkölcsi és kulturális szintjét. Ezek alapján döntünk a felvételről. 

A megfelelt vagyonőrök a Budapest Bank alkalmazottai lesznek? 

Nem, őket két külső biztonsági cég delegálja. Ennek ellenére nem teszünk különbséget köztük és a banki alkalmazottak között. Általánosan elterjedt a tegezőviszony, mégis mindenki megadja a másiknak az őt megillető tiszteletet. Ezenkívül a Budapest Bank dolgozói számára szervezett szabadidős programokra is meghívást kapnak. 

Ez valóban nagyon szép, de mi a helyzet a fizetésükkel? Ebben a szakmában sokat lehet hallani a többszörös alvállalkozásokról, az őrök által elszenvedett visszaélésekről. 

Szigorúan ellenőrizzük a kollégák alkalmazásának feltételeit. A megbízott vagyonvédelmi cégeknek magasan a magyar átlag feletti díjazást adunk, de nem engedjük meg a többszörös alvállalkozói láncolat kialakulását. Amennyiben pedig a vagyonőrök munkaviszonyával kapcsolatos visszásságokat tapasztalnánk, az rendkívül súlyos következményekkel járna a cég számára. Csak így tudjuk a biztonsági szempontból rendkívül veszélyes fluktuációt 3% alatt tartani, és így lehet minőségi munkát elvárni a dolgozóktól. 

Apropó  minőségi munka. Mik egy bankfiókban dolgozó  vagyonőr feladatai és hogyan telik egy napja? 

Fő feladata a bankfiók zavartalan működésének fenntartása. Konkrétan a pénztárnyitástól zárásig az ügyféltérben kell tartózkodnia, mi azonban megengedjük, hogy leüljön, ha nincs bent vendég. Viszont elvárjuk a kollégától, hogy udvariasan köszöntse ügyfeleinket, ezzel is érzékeltetve diszkrét de határozott jelenlétét. Észre kell vennie a nem odaillő viselkedésű egyéneket, akik vélhetően rossz szándékkal érkeztek. Ezek az emberek igyekeznek megfigyelni, hogy ki vesz fel jelentősebb összeget és informálják a kinti társaikat a nagyobb zsákmány reményében. De az is előfordul, hogy bankrabláshoz szeretnének információt gyűjteni. Volt olyan konkrét esetünk, amikor a vagyonőrünk nemcsak „kiszúrta” a figyelőt, akit határozott közeledésével, kérdéseivel sikeresen kiszorított a bankfiókból, hanem az illető gépkocsijának a rendszámát is felírta, és az esetet jelentette a központunkban. Nem sokkal ezután egy közeli bankfiók kirablásáról szóltak a hírek, és a rendőrség az adataink alapján sikeresen elfogta az elkövetőket. 

Az Ön által elmondottak valóban nagy szakmai hozzáértésről tanúskodnak. Ilyen jól képzett vagyonőrök végeznek mostanában a tanfolyamokon? 

Természetesen nem. Ebben a kollégákkal együtt nagyon sok munkánk van. Az őröknek először is el kell sajátítaniuk az általános, valamint a helyi őrutasítást, amely részletesen kioktatja őket a munkájukra. Van egy saját képzési tematikánk is, melynek köszönhetően a vagyonőreink szakmai és gyakorlati tudását tovább trenírozzuk. Ilyen sikereket csak rendszeres és alapos képzéssel érhetünk el. 

Beszéltünk a magas szakmai színvonalról  és a korrekt alkalmazási feltételekről. Ha valaki ennek megfelelően éveken keresztül jól végzi a munkáját, van-e valami lehetősége az előrelépésére? 

Természetesen egy kis létszámú bankfiókban nem tudunk csoportvezetővé kiemelni senkit. A már említett anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett azonban számos példa van arra, hogy kollégánk sikerrel pályázott meg egy meghirdetett állást és a Budapest Bank alkalmazotta lett. Így már pénzügyi vonalon tudott elindulni a ranglétrán. Mások a nálunk tanultakkal felvértezve biztonsági cégekhez kerültek vezetői pozícióba. Minden a rátermettségen múlik! 

 

Köszönöm a beszélgetést!

 

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.