Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
Elítéltélték a gyilkos katonát

Calvin Gibbs törzsőrmester volt a rangidős abban a 12 fős szakaszban, amely előre kitervelt módon, titokban és kedvtelésből civileket gyilkolt és csonkított meg Kandahár tartományban. Ötjük ellen emberölés, vagy abban való részvétel, a „halálbrigád” másik hét tagja ellen pedig kisebb bűncselekmények (kábítószer-fogyasztás, be nem jegyzett fegyverek tartása, hullagyalázás és egy vallomásra készülő katona megfélemlítése) miatt emeltek vádat. A katonák kegyetlenkedéseikről felvételeket is készítettek, amelyek közül többet nyilvánosságra hozott a német Der Spiegel hetilap. Gibbset a törvényszék akár letöltendő szabadságvesztésre is ítélheti.

A Washington állambeli Tacoma közelében, a Lewis-McChord támaszponton megtartott, egy hétig tartó tárgyaláson a 26 éves Gibbs ártatlannak vallotta magát és azt vallotta, hogy senkit sem végzett ki. Az egyik áldozat megölését elismerte ugyan, de azt állította, hogy önvédelemből cselekedett. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a három férfi – két paraszt és egy falusi imám – holttestét felhasította és hogy levágta az ujjaikat, s fogakat is kitépett. Cselekedeteit a törzsőrmester zavarodottsággal magyarázta, valamint azzal, hogy testrészekkel az általa kedvelt katonáknak akart kedveskedni, azokat pedig, akiket nem kedvelt, meg akarta félemlíteni.

„Nem gondolkodtam, az egész visszataszító. Szégyellem magam” – jelentette ki a vádlott. A vád szerint Gibbs mind a három gyilkosságban részt vett, s utóbb fegyvereket helyezett el a halottak közelébe, hogy azokat lelőtt tálib támadóknak tűntesse fel. A védelem pedig ezzel szemben azzal érvelt, hogy a „halálbrigád” három tagja, aki korábban vádalku keretében bűnösnek vallotta magát, saját büntetésének enyhítése érdekében a mintakatona törzsőrmester nyakába akarja varrni a bűncselekményeket. A bíróság Gibbs törzsőrmester mind a 15 ellen felhozott vádpontban bűnösnek találta.

A gyilkosságokra úgy derült fény, hogy a szakasz egyik tagja, Adam Winfield tizedes tavaly januárban a Facebookon keresztül megüzente szüleinek, hogy bajtársai civileket öldösnek, és újabb bűncselekményekre készülnek. Winfield apja jelentette az ügyet, ám egészen 2010 májusáig nem indult vizsgálat, amikor egy kábítószer-ellenes vizsgálat során az egyik tanú megerősítette, hogy halálesetek történtek.

Egy videofelvétel tanúsága szerint Winfield tizedes is részt vett egy gyilkosságban, mert saját bevallása szerint, attól félt, hogy ellenkező esetben őt is megölik.
Az ügyben az első elítélő ítéletet idén márciusban hozta meg a katonai törvényszék.

 

 

Forrás: mti

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.