Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
A puska volt a slágerajándék

Az FBI jelentése szerint decemberben 1,5 millió kérvény futott be hozzájuk a fegyvereket áruló boltokból, hogy a szabályoknak megfelelően ellenőrizzék vásárlóik személyazonosságát és büntetlen előéletét. Soha ennyi fegyvert nem próbáltak még venni egy adott hónapban, ráadásul a kérelmek harmada közvetlenül egy héttel karácsony előtt érkezett be.

Amerikában sokkal elterjedtebb a fegyvertartás, mint Európában, de ezek a számok általános meglepetést okoztak, és megindult a találgatás, mi állhat a háttérben. Az egyik verzió szerint a romló gazdasági körülmények miatt az emberek egyre jobban félnek a bűnözőktől, és elsősorban otthonuk védelmére fegyverkeznek. Ezt a véleményt osztja a Nemzeti Fegyverszövetség (NRA), amely szerint kevesebb a rendőr az utcákon, ezért fél a lakosság.

A fegyvertartást ellenzők szerint azonban egyszerűen csak azok halmoznak fel még több puskát, akiknek már egyébként is van otthon fegyverük. Őket a fegyvervásárlást szabályozó törvények esetleges szigorítása motiválhatta.

„Sok embert aggasztanak a fegyverekkel kapcsolatos szabályozások. Attól tartanak, hogy a jövőben korlátozott lesz a kínálat és most egy 'vegyünk, ameddig lehet' hangulat van” – idézte Dave LaRue arizonai fegyverboltost a Daily Telegraph.

A másfél milliónyi adatkérelem nem jelenti azt, hogy ne adtak volna el ennél is több fegyvert. December 23-án például hivatalosan 102 ezren vásároltak fegyverboltban, de egy személy több fegyvert is vehetett és nem biztos, hogy az összes vásárló le lett jelentve.


Forrás: index.hu

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.