Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
Biztonsági őröket ejtettek túszul

Beduinok lerohantak egy üdülőhelyet a Sínai-félszigeten, így próbálták meg visszaszerezni a földjeiket. Egyiptomi sajtóbeszámolók szerint többtucatnyi fegyveres rohanta meg a Vörös-tenger partján lévő, két kilométernyi saját tengerparttal rendelkező Aqua-Sun szállodát, és több mint 600 ezer dollárt követelt cserébe azért, hogy békésen elhagyja a hotelt.

A támadás idején turisták nem tartózkodtak az épületben. A beduinok ugyanakkor több egyiptomi biztonsági őrt túszul ejtettek.

Az egyiptomi kormány a kilencvenes években indította el turisztikai fejlesztési programját a Sínai-félszigeten, amelynek eredményeként hatalmas, korábban a beduinok tulajdonában lévő területeket adtak el magánbefektetőknek. A helyiek viszont azt állítják, hogy elcsalták tőlük a tulajdonukat.

Az egyiptomi kormánynak az elmúlt időszakban több közösség követelésével kellett szembesülnie a forradalom sikere óta. Több csoport, beleértve néhány beduin törzset, úgy véli, hogy a politikai bizonytalanság lehetőséget ad arra, hogy érvényt szerezzen a követeléseinek.

Január elején a Földközi-tenger partján fekvő Dabaa város lakói törtek be egy épülő atomerőmű területére, és több épületet felrobbantottak. A múlt héten kiderült, hogy néhányan radioaktív anyagot loptak el a területről, miután összecsaptak a biztonsági erőkkel.
 

Forrás: origo.hu

 

 

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.