Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
Lövöldözés egy Budapesti Tescóban

Az egyik biztonsági őrt hason, a másikat karon lőtte az elkövető - mondta az MTI-nek Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az elsődleges információk szerint nem sokkal este nyolc óra előtt két férfi érkezett a hipermarketbe, ahol a pultok között járkálva fizetés nélkül az édességekből ettek. Azt nem tudni, hogy magukkal is akartak-e vinni valamit.
A biztonsági őrök a két férfit bekísérték egy elkülönített szobába, ahol arra kérték őket, hogy pakolják ki a zsebeiket. Az egyik férfi ekkor elővett egy pisztolyt, majd több lövést is leadott vele.
A sérültekről a rendőrség annyit tud biztosan, hogy az egyik biztonsági őrt súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni, őt hason lőhették. Rajta kívül két másik ember is megsérült, az még nem világos, hogy a lövésektől, vagy aközben, hogy próbálták megfékezni a lövöldözőt.


Németh Ferenc, az SZVMSZK országos elnöke az augusztus 19-én történ áruházi lövöldözés kapcsán levelet írt Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben Fokozott jogi védelmet kért a magánbiztonság területén dolgozó vagyonőrök számára. Az elnök célja az, hogy kerüljenek be a közfeladatot ellátó személyek státuszába a magánbiztonság területén szolgálatot teljesítő szakemberek. Német Ferenc szerint a kiemelt jogi védelem megléte esetén nagyobb biztonságban végezhetik munkájukat a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara tagjai.

A Kamara elnöke az elmúlt években több alkalommal is jelezte az illetékes miniszter irányába fenti lépés szükségességét, amelyre érdemben még választ sem kapott, ezért most egy új javaslatot terjeszt a belügyminiszter elé. Ebben a Büntető Törvénykönyv 137.§. 2. pontjának módosítására tesz javaslatot, kifejtve, hogy indokolatlan lenne az ágazatban dolgozó mintegy 100 000 főt bevonni ebbe a körbe, de egyes munkakörök esetében megnyugtató biztonságot jelentene azoknak, akik mások testi épsége és vagyonának védelme érdekében teszik kockára saját biztonságukat. Német Ferenc szavai szerint a kezdeményezés célja összecseng a belügyminiszter által bejelentett, közbiztonságot erősítő intézkedésekkel, ezért bízik abban, hogy a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál az ágazatot felügyelő minisztériumban.

Forrás: MTI

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.