Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja

 
Sok rendőr veheti le az egyenruhát januártól


– Idáig bírtam, de egy hete felmondtam – mondja egy neve elhallgatását kérő 36 éves baranyai rendőr. – Pótlékokkal együtt 95–100 ezer forintot kerestem, a hiteleim nekem is ugyanúgy nőttek, mint bárki másnak. Mindig elérhetőnek kell lennünk, nem vállalhatunk másik munkát, nem hibázhatunk, mégis mindenki minket piszkál. Elég volt.

Meg nem erősített információk szerint legalább harmincan távoztak a rendőrség kötelékéből egyetlen illetékességi területről, ám a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szerint idén mindössze 11 fő kérte hivatásos szolgálati jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését a megyében. A főkapitányság szerint ez a szám lényegesen nem tér el az előző évek adataitól, és nem okoz működésbeli zavart a rendőrség munkájában.

Azt a feltételezést, hogy az ORFK olyan utasítást adott ki, amely szerint csak a szolgálati viszonyról való lemondással engedhetők el a testülettől távozni szándékozó rendőrök (azaz nem vehetők vissza, ha máshol nem találnak munkát, így burkoltan arra kényszerítik őket, hogy maradjanak), a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság határozottan cáfolta. Akik kérték, le is szereltek közös megegyezéssel, hangsúlyozták.

Pápa László, a Független Rendőr Szakszervezet régiós elnöke szerint azonban nem véletlen, hogy míg a fővárosi rendőr-főkapitányságtól két fő szerelhetett le közös megegyezéssel, lemondással 22-en távoztak. Ezt egy rendőr csak akkor vállalja, ha már végképp nem tud megküzdeni a létbizonytalansággal, az elkeseredettséggel.

Tüntetést szerveznek az újabb elvonások miatt

A szolgálati törvény módosításának elfogadása esetén január elsejétől megalakul a Magyar Rendvédelmi Kar, s ezzel együtt „bevezetik a hivatásos állomány kötelező tagdíjfizetési kötelezettséggel járó kamarai tagságát, megvonják a szakszervezeti jogok jelentős részét, és lehetővé teszik a megyei főkapitányságon belüli beleegyezés nélküli áthelyezést. Emellett intézményesítik az előírt képzési kötelezettség miatti kirúgást, a szolgálati nyugdíjrendszer eltörlésére figyelemmel létrehozzák a tartalékállomány intézményét, és olyan gumiszabályokat hoznak létre, amelyek alapján bárki bármiért, bármikor etikai és fegyelmi eljárás alá vonható” – írja a Független Rendőr Szakszervet. Emiatt november 4-én országszerte tüntetéseket szerveznek, így Pécsett is, három helyszínen.

 

Forrás: bama.hu

 

 

 

Bejelentkezés

Álláshirdetések

Vagyonőr Újság:  Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja 

 

Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.

Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.

 Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!

 

Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!

A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!

 

Fax: 06/1  787 2226  Mobil:   06/30/5040548  e-mail:   iroda@vagyonorujsag.hu

 

Néhány tanfolyam ajánlatunk a folyamatosan bővülő OKJ-s tanfolyamunk közül:
Szakmai tanfolyamaink: Biztonsági őr tanfolyam, Testőr tanfolyam, Vagyonőr tanfolyam, Rendezvénybiztosító tanfolyam, Fegyveres biztonsági őr tanfolyam, Pénzszállító tanfolyam, Bankőr tanfolyam
Magánnyomozó tanfolyam, Fegyvervizsga tanfolyam, Biztonságszervező I., II. tanfolyam, Biztonságtechnikai szerelő, kezelő tanfolyam, Biztonságtechnika kezelő tanfolyam, Elektronikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Mechanikus vagyonvédelmi rendszer szerelő tanfolyam, Tűzvédelmi előadó, főelőadó tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Közterület felügyelő tanfolyam, Környezetvédelmi technikus tanfolyam, Polgári védelmi előadó, főelőadó tanfolyam

Nem szakmai jellegű tanfolyamaink: Villanyszerelő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Élelmiszer- és vegyi áru-eladó tanfolyam, Bolti pénztáros tanfolyam, Ruházati eladó tanfolyam,
Nehézgépkezelő tanfolyam , Könnyűgépkezelő tanfolyam, Kéz- és lábápoló   műkörömépítő tanfolyam, Fodrász tanfolyam, Gyermekotthoni asszisztens tanfolyam, Gyermek- és ifjúsági felügyelő tanfolyam, Társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam

  

Copyright © 2007 Vagyonőr Újság Minden jog fenntartva.