A nyomozók négy nappal ezelőtt megtalálták az egyik férfit, kedden délelőtt egy másikat, este pedig a főkolompost, a pénzszállító autó sofőrjét, L. Róbertet is fülön csípték. A Blikk információi szerint az első bűntársat egy IX. kerületi lakásban összeverve találták meg. Úgy tudjuk, éppen bűntársai hagyták helyben, mivel összevesztek vele a zsákmány elosztásán. A második bűntárs a XVII. kerületből került elő, őt V. Péternek hívják. Rá egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is vadászott, csempészet és vámorgazdaság miatt adtak ki ellene körözést.
A Blikk információi szerint a felderítésben nagy része volt a BRFK információs főosztályának, s így megtudták határozni az elkövetők helyét informatikai módszerekkel. Az egyik rajtaütés azután történt, hogy bemértek egy mobiltelefont. Az elkövetők nem készítették elő az akciójukat. A búvóhelyeiken nem volt felhalmozva sem élelmiszer, sem más bujkáláshoz szükséges dolog. Idejük nem volt a külföldre szökéshez, ráadásul köztük sem volt meg az összhang, ennek is köszönhető, hogy sikerült nyomukra bukkanni.
L. Róbert egy hete a Medve utcai CIB Bank épülete elől, kollegáját hátrahagyva hajtott el a Brink's pénzszállító autójával. 600 méter után egy garázsbehajtóba parkolt. Két társa már várt rá, a pénzt átpakolták egy VW-be, és eltűntek.
– Az évszázad sikkasztásáért 5-től 10 év szabható ki. Az ügy végkimenetele figyelmeztető a bűnözőknek, hogy nem marad megtorlatlanul egy ekkora bűncselekmény – mondta el Fülöp Valter ezredes, a főkapitány bűnügyi helyettese.
– A nyomozókat, akik a legtöbbet tettek az elfogásukért, megjutalmazom. – mondta Tóth Tamás Budapest főkapitánya.
Vagyonőr Újság: Biztonsági szakemberek, cégek és szervezetek portálja
Oldalunkon ingyenesen feladhatóak álláshirdetések, vagyonőr, testőr, magánnyomozó és biztonsági vezető kategóriákban.
Színvonalas tanfolyam ajánlatokkal (akár szakmai akár nem szakmai jellegű), érdekes szakmai és közéleti hírekkel, videókkal, viccekkel kedveskedünk látogatóinknak.
Nálunk minden biztonsági szakember (cégvezető, vagyonő, biztonsági őr stb.) találhat kedvére való OKJ-s tanfolyamot, szórakozást vagy szakmai információt!
Ha Ön szeretné, hogy a biztonságvédelmi szakmában érdeklődjenek terméke, szolgáltatása iránt, hirdessen nálunk!
A Vagyonőr Újság a szakma leglátogatottabb hír- és információs portálja!